Vlagyimir Iljics Lenin 1924. január 21-én agyvérzés következtében halt meg Gorkij városában. Végakarata szerint Szentpéterváron kellett volna eltemetni, de nem így történt. Az akkori pártvezetés szerint Lenin olyan kiemelkedő egyéniség, akinek testét nem szabad földdel lefedni, mert meg kell adni a lehetőséget az utódoknak is, hogy láthassák őt testi valójában.
Ennek megoldására több javaslat is született. A legegyszerűbb módszernek a fagyasztás tűnt, ezt azonban Sztálin azonnal elvetette, mert így nem lehetett volna „kiállítani' a testet. Végül a balzsamozás mellett döntött, semmibe véve Lenin feleségének tiltakozását, aki, mikor meghallotta, hogy Sztálin mit szándékozik tenni férje testével, idegösszeomlást kapott. Hiába hangoztatta, hogy férjének szellemiségét, és nem testét kell az utókornak tisztelni, semmit sem tehetett a generalisszimusz akarata ellen.
Így hát Lenin testét bebalzsamozták, és üvegfedelű szarkofágban tették közszemlére, „örök' emléket állítva a vezérnek. A szarkofág felé piramis alakú építményt emeletek. Ettől fogva ez a mauzóleum volt a Szovjetunió szíve. Minden pártesemény a nagy előd meglátogatásával kezdődött, minden hazafinak kötelessége volt legalább egyszer lerónia tiszteletét a bebalzsamozott test előtt, sőt a házasságkötések után a fiatal párok első útja is ide vezetett.
Mauzóleum, egyiptomi mintára
A mauzóleum felépítése legalább akkora vitát váltott ki, mint a balzsamozás kérdése. A régi bolsevik gárda többsége úgy vélte, hogy egyetlen személy dicsőítése nem felel meg a marxizmus eszméjének. Lenin családja is a mauzóleum ellen volt. Természetesen Sztálin ismét keresztülvitte akaratát, és 1924-ben, három nappal a bolsevik vezér halála után már el is kezdték építeni a mauzóleumot Alekszej Viktorovics Scsuszev építész tervei alapján, egyszerűen tölgyfából - a dermesztő hidegben más építőanyagot nem is tudtak volna használni.
Az épület méreteiben ekkor még csak kisöccse volt a jelenleginek. Még ez év nyarán átépítették, de továbbra is fát használtak. Hat évvel később már jelentős változtatásokat végeztek, szintén Scsuszev vezetésével.: „A szovjet kormány 1929-ben hozott határozatot: a faépítmény helyén végleges, márványmauzóleumot kell emelni. A tervek után gyorsan elkészült a vasbeton alapozás, a téglafalak, amelyeknek borításához Ukrajnából hoztak sötétvörös, fekete és szürke gránitot s hozzá szürke labrádort. A főbejárat feletti mélyvörös kvarcitot az Onyega-tó partjáról szállítottak Moszkvába - amelyre egyetlen szót véstek: LENIN. Máshol sehol a világon nem is fordul elő ez a fajta nemes kőzet.' A fényőzést tovább emelte az épület környezettől igencsak elütő, piramisra emlékeztető alakja.
Szobatárs nyolc évre
Hogy az öröklétben se legyen magányos, Lenin 1953-ban „lakótársat' kapott egy rövid időre. Sztálint halála után szintén bebalzsamozták, majd „kiállították' a mauzóleumban. Természetesen a homlokzati LENIN felirat alá a SZTÁLIN is felkerült. Alig nyolc évvel később a Hruscsov által összehívott pártkongresszuson aztán úgy döntöttek, hogy az akkor már erősen kritizált pártvezérnek „mennie kell' Lenin mellől. Sürgősen barikádokkal zárták le a mauzóleum körüli utcákat, és kijárási tilalmat rendeltek el. Az éjszaka leple alatt vitték ki a holttestét az épületből, és a mauzóleum melletti nekropoliszban temették el. Úgy egyszerűen, koporsó és egyéb kellékek nélkül. Csak 1970-ben, Brezsnyev utasítására emeltek sírja fölé egy szobrot.
Örök álom némi karbantartással
A mauzóleum alatti titkos laboratóriumban tudóscsoport vigyázza Lenin örök álmát. Holttesteken kísérletezik ki azokat az eljárásokat és vegyszeres fürdőket, amelyekkel igyekeznek megakadályozni a bomlási folyamatokat.
Lenin testét évente egy hónapig áztatják a speciális vegyszerekben, és hetente legalább kétszer átkenik kezeit, lábait és az arcát balzsamozó folyadékkal. Golyóálló szarkofágjában érzékeny műszerek szabályozzák a hőmérsékletet és a páratartalmat.
Ez természetesen milliókat emészt fel, amit a mauzóleum belépődíján túl állami pénzekből finanszíroznak.
Lenint háromévente öltöztetik új ruhába - eddig több mint tíz garnitúra öltönyt „használt el'. Eredetileg katonai egyenruhában helyezték a mauzóleumba, ám épp azelőtt, hogy Hitler megtámadta a Szovjetuniót, valaki úgy találta, túl militaristának tűnhet, ezért aztán civilbe öltöztették.
Lenin vagy nem Lenin
Egyesek szerint a közszemlére tett Lenin-test nem is Leniné, csupán csak egy viaszbábút csodálnak tiszteletteljes áhítattal azok, akiknek van türelmük több órán keresztül sorban állni a mauzóleum bejáratánál.
A kétkedők arra hivatkoznak, hogy a második világháborúban Sztálin Szibériába menekítette a holttestet, ahonnan később visszaszállították. Viszont elképzelhető, hogy az utaztatás során nem tudtak megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat biztosítani a holttestnek, ami erősen bomlásnak indult, és a felismerhetetlenségig elrohadt. Mivel lehetetlen volt a helyreállítása, Sztálin elrendelte, hogy viaszbábúval helyettesítsék. Nem is egy, hanem rögtön három ál-Lenint is készíttetett, és évente cserélgetik őket...
Vannak, akik úgy vélik, a múmia valódi, csak éppen nem Leniné. A tudósok a holttest bomlását már valóban nem tudták megakadályozni, ezért készítettek egy másikat (vagy még többet). Gyanta, és különböző műanyagok segítségével formázták meg Lenin arcvonásait, tartósítási kísérleteikhez felhasznált ismeretlen emberek holttestének igénybevételével.
Temetni kellene
A Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan visszatérő gondolat Lenin elhantolása. A Demokratikus Oroszország elnevezésű szervezet még a temetés horribilis összegét is magára vállalná, mondván: végre teljesíteni kellene Lenin végakaratát, és szülővárosában kell megadni neki a végtisztességet. A kommunista párt azonban kitartóan ellenáll ezeknek a temetési-kísérleteknek, azt is kilátásba helyezve, hogy ha kell, erőszakkal akadályozzák meg bálványuk elszállítását. A mumifikált holttest így a mauzóleumban maradt, csak a díszőrséget szüntették meg az épület előtt. Egyébként Putyin elnök sem támogatta Lenin eltemetését. Annak ellenére sem, hogy az Orosz Tudományos Akadémia is szóvá tette, hogy a demokratikus orosz államnak már nem lenne feladata finanszírozni az egykori kommunista vezető múmiájának karbantartását. Véleményük szerint az elhantolás egyet jelentene a kommunista múlt maradványainak eltemetésével is.
A vita addig folyik majd, míg nem születik egy mindkét fél számára elfogadható megoldás. Egyelőre azonban az ehhez szükséges kompromisszumkészségnek a leghalványabb jele sem látszik egyik oldalon sem. Amíg mindenki harcol igazáért, Vlagyimir Iljics továbbra is békében pihen üvegfedelű koporsójában, mit sem sejtve a körülötte tomboló ádáz vitáról, mely ismét ugyanarról szól, mint halála napján: temetni, vagy nem temetni...
