A Tündérképző iskolán kívül számtalan érdekes témáról beszélt már Éva Ilona, amik közül az egyik a fényevés. Ilona nem nevezi magát a téma szakértőjének, de sok lényeges információval rendelkezik a „csodabogárként' számon tartott csoportról.
- Híres ezoterikus központ volt a Tündérkert, ahol megfordult az összes spirituális tan képviselője. Itt ismerkedtem meg fényevőkkel, akik szintén vagy hallgatók, vagy előadók voltak.
Sokat meséltettük őket, hiszen kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg új állapotukat. Többségük a külvilág felé titkolta a táplálkozási szokását, de nekünk megnyíltak. Volt, aki éppen élte fényevő életét, volt, aki abbahagyta, mert hiányzott neki az ízek élvezete, és volt, aki még csak készült rá. A Tündérkertben nem lógtak ki a sorból, hiszen az ide látogatók többsége vegetáriánus vagy bio étkező, esetleg mindkettő volt. Sokunk rendszeresen böjtölt, és a húsvét előtti 40 napos böjtöt is betartotta, amikor kizárólag vízen és teán élt. Innen tulajdonképpen már csak egy ugrás a fényevés.
- Mit jelent pontosan a fényevés fogalma?
Prána evésnek is hívják. A test működéséhez közvetlenül a térből nyerhető energia. Tulajdonképpen minden étel tartalékolt napenergia. Majdnem mindegy mit eszünk, húst vagy növényt, csak az nem mindegy, hogy mennyi napenergia van a táplálékban: négy hónap alatt ketrecben felhizlalt sertés húsából készül az ételünk, vagy erdőn-mezőn szabadon turkáló vaddisznó ajánlja fel magát étekként. Jelenlegi tudásunk szerint fény nélkül nincs emberi lét a Földön.
Tudjuk és érezzük, hogy van különbség a nagymama szabadföldi paradicsoma és a zsákban termesztett, káliumos csepegtetéssel érlelt paradicsom között. Valahogy így van ez az emberrel is. A fényevők természetes vizet és fényt vesznek magukhoz. A fehér fény minden olyan elemet tartalmaz, melyek egy új elem létrehozásához elegendőek. A prána evés ősi dolog, melyet nem egy jógi meg is mutatott, és a Védák könyvében is található erről több leírás.
- Hogyan lehetséges, hogy az emberi szervezet alkalmas erre? A kételkedők szerint az emésztőrendszerünk felépítése eleve kizárja, hogy „növényi módon' táplálkozzunk.
A mai létezésünk egyfajta program. Kötelező sok tejet inni, sok húst enni, sok gabonát enni, mert a tej-, hús- és gabonaforgalmazó, gyártó, tenyésztő jól akar járni. Persze ezt mi nem tudhatjuk. Mi mindenről csak azt tudjuk, hogy meg kell ennünk, ha egészségesek akarunk lenni, pedig sok esetben egy jó reklámmal hitvány és ócska termékről gondoljuk azt, hogy elengedhetetlen a táplálkozásunkból. Elég, ha átprogramozzuk a gondolkodásunkat, és tudjuk, hogy a fény elég tápláléknak.
- Miért jó a fényevés?
Aki böjtölt már és igényli a böjt által megszerezhető testi-lelki élményeket, igazából csak az érti meg, mert tudja milyen érzés könnyűnek lenni, milyen érzés nem érezni a testet, a fájdalmakat, a nehézkességet...
Aki böjtölt már, az tudja, hogy milyen az, amikor kitisztul a látása, a hallása és az összes érzékelése. A böjt általi eredményeket és élményeket a fényevés állandósítja.
Van olyan is, aki a pénzmegtakarítás, és van, aki időmegtakarítás miatt vált fényevővé. Gondoljuk csak meg, mennyi időt töltünk a táplálékért való munkában, majd a beszerzésében, elkészítésében és az elfogyasztásában. Szinte egész létünk az evésről szól. Van, aki úgy gondolja, hogy másról is kell, hogy szóljon. Persze ők többnyire levegős jegyűek.
- Mennyi idő alatt lehet megtanulni?
Ezt nem lehet megtanulni. Az emberben kifejlődik az igény. Magyarországon leginkább elterjedt technika a 21 napos átképzés illetve állapot. Az első hét a száraz böjt, mely alatt az ember megéli a saját halálát. Utána, „ha ezt túléli' és nem fordult vissza, már sokkal könnyebb. Teát, vizet nyugodtan ihat.
- Mennyire nehéz a visszaállás, ha egy fényevő mégis úgy dönt, hogy szeretne visszatérni a hagyományos táplálkozáshoz?
Semennyire. A legtöbb magyarországi fényevő titkolja tevékenységét, ezért a kötelező alkalmakkor szoktak egy kicsit csipegetni. Van, aki azért állt vissza, mert még élvezni akarta az ízeket. A legérdekesebb az, hogy a fényevők nem szoktak lefogyni. Ez is azt bizonyítja, hogy a testsúly nem feltétlenül a táplálkozás mutatója, hanem lehet a psziché megmutatkozása is.
- Lehet-e tudni hány fényevő él a világon, illetve a hazánkban?
Hogy a világon mennyi van az nem tudható. A tény, hogy a legtöbb követője Indiában van. Magyarországon jelenleg kétezerre tehető a fényevők száma. Ahogy terjednek a spirituális és ezoterikus tanok, úgy lesz egyre több követője a fényevésnek.
- Hol, illetve kitől lehet elsajátítani a technikát?
Jasmuheen: Táplálékom a fény című könyve alap ebben a témában, és a www.fenykeresok.atw.hu oldalt ajánlom még. Az, aki vágyik erre az állapotra, keresse a spirituális és ezoterikus csoportokat.
- Mindenki lehet fényevő, vagy vannak olyanok, akiknek nem ajánlják?
- Mindenki elsajátíthatja, csak akarat kérdése. Aki kételkedik önmagában, vagy az egészségében, az ne kezdjen hozzá. A fényevés természetesen egyfajta erőpróba is.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!