Az, hogy napjainkban mely hírek számítanak szenzációnak, igencsak relatív. Olyan mértékben elárasztanak bennünket a hatásvadász tudósítások, hogy már akkor sem kapjuk fel a fejünket, ha tényleg fontos dolgokról szólnak. Néhány évtizede azonban még a hír az volt, aminek szánták. Így nem csoda, ha egy félresikerült rádiójáték, amelyet hírműsornak álcáztak, országos méretű pánikot idézett elő Amerikában.

- A Columbia Rádió, H G Wells Világok háborúja című darabját közvetíti, a Mercury Rádiószínház előadásában, Orson Welles rendezésében – tájékoztatott a bemondó, majd Orson Welles öblös hangja szólt a mikrofonba:
- Most már biztosan tudjuk, hogy a 20. század első éveiben Földünket az emberinél magasabb intelligenciák vizsgálták…
A néhány percnyi tudományos okfejtést a hírolvasó bemondó szakította meg, akinek a hangja olyan volt, mintha egy rutin szöveget olvasna fel:
- A ma esti időjárásról... a következő 24 óra folyamán nem várható jelentős változás. Új-Skócia fölött, meghatározatlan eredetű, kismértékű légköri zavarok hatására alacsony légnyomású légtömegek áramlanak az északkeleti államokba, melyek esőt hoznak magukkal…
- Most a New York belvárosában fekvő Park Plaza Hotel Meridian termébe kalauzoljuk önöket, ahol Ramon Raquello és zenekara játszik.
Eddig egy szokványos, unalmas vasárnap esti rádióműsor, semmi ijesztő sem hangzott el. Az alaphangulatot azonban már kellőképpen megteremtették. Azok, akik kezdettől fogva ezt a csatornát hallgatták, már el is felejtették, hogy valójában egy kitűnő rádiójáték részesei. Ekkor szakította félbe a CBS műsorát egy komor hang:
- Hölgyeim és uraim, fontos bejelentés következik…
Nem mintha túl sokan hallgatták volna ezt a műsort. A Mercury Színház 16. előadása után a CBS vezetői készséggel beismerték, hogy drámasorozatuk nem bizonyult nagy sikernek. A Mercury Színház műsorát a hallgatók mindössze 3 százaléka kísérte figyelemmel. Vasárnap esténként a legtöbb ember a rivális csatornára, a Charlie McCarthy Show-ra kapcsolt át.
Ez volt az oka annak, hogy a hallgatók száma miatt aggódó Welles most mindent megpróbált beleadni a Világok háborújába. Tudta, hogyha nem talál egy pénzes szponzort, a CBS beszünteti a műsorát. Ha viszont nem tud megnyerni több hallgatót, akkor szponzort sem talál. Mindent bele kell adniuk, mert ha most sem sikerül áttörést elérniük, akkor végleg leengedhetik a Mercury Színház képzeletbeli függönyeit.
Welles és a Mercury Színháznál dolgozó társai, Paul Stewart és John Hausmen öt napja dolgoztak a rádiójátékon. Többször elpróbálták és újraírták a forgatókönyvet. Előző éjszaka a három férfi meghallgatta az addig elkészült szalagot. Welles közben egy másik darab próbáira is járt New Yorkban, s emiatt olyan fáradt volt, hogy néha még állva is elaludt. Ilyen komornak még soha sem látták:
- Az egyetlen esélyünk a sikerre, hogy olyan valóságosra csináljuk, amilyenre csak lehetséges. Annyi ötletet kell beletennünk, amennyit csak ki tudunk találni.

A rádiótörténelem legnagyobb beugratása

Vasárnap estére, a nyolc órán keresztül tartó ideges próba után papírpoharak és zacskók borították el a stúdiót, de elégedettek voltak az eredménnyel. Mindenki egyetértett abban, hogy ennek a műsornak van esélye a sikerre..., hogy ez a műsor elhódíthatja a Charlie McCarthy show hallgatóit..., hogy ezek után beszélni fognak a Mercury Színházról.

Ami a következő 24 órában történt, az minden várakozást fölülmúlt, s Welles és a Mercury Színház egy csapásra híressé vált.
A sors iróniája folytán sokkal több néző hallgatta a műsort, mint tervezték. Ugyanis a konkurens csatorna McCarthy varietéjében azon az estén egy új énekes mutatkozott be. Műsora 8 óra után tíz perccel kezdődött, ám nem nyerte meg a közönség tetszését. Az unatkozó hallgatók ezért csavargatni kezdték a rádiók gombjait, hátha jobb műsort találnak a CBS-en. A Világok háborúja első perceiben elhangzott bevezető mondatokról lemaradtak, így halvány sejtelmük sem volt arról, hogy éppen egy rádiójáték folyik.
És szólalt meg a CBS bemondója...
- Hölgyeim és uraim, fontos bejelentés következik... Az est folyamán a New Jersey-i Govers Millben lezuhant különös tárgy nem meteorit volt. Hihetetlennek tűnik, de a repülő eszköz fedélzetén különös lények jöttek hozzánk, akik valószínűleg a Mars bolygóról érkező hadsereg előőrsét képezik.
Az akkori gyakorlat szerint, a fontos bejelentéseket rendszeresen felváltó andalító zene következett. Apró fogás, ami az embereket aggodalommal töltötte el, nyugtalanná, és idegessé tette. Valami baj van. De mi történt valójában?
Ismét a bemondó szólt a mikrofonba. Ekkor már hangjában idegesség és pánik is érződött.
– A marslakók, ezek a ronda bőrű teremtmények, egyre nagyobb területeket foglalnak el. Már riasztották a New Jersey-i rendőrséget, hogy fogják el őket.
Ismét lágy zene következett, majd több lázas bejelentés, dermesztő szünetekkel. Az emberek a székükhöz ragadtak. Többen a szomszédjaikat is áthívták. Telefonáltak rokonaiknak, és figyelmeztették őket a veszélyre. Akik tudtak a különös eseményről, kezdtek alaposan pánikba esni.
Lehet ezt még fokozni? Hát lehet…
Ismét a bemondó hadaró hangját továbbították az éter hullámain:
- Kapcsoljuk Washingtont, ahonnan a belügyminiszter bejelentését sugározzuk.
Ünnepélyes hang nyugtatta az embereket, hogy őrizze meg mindenki a nyugalmát, ne essenek pánikba, ugyanakkor mellékesen közölte, hogy a marslakók nemcsak New Jersey területén értek földet. Már katonák és civilek ezrei pusztultak el a halálos sugárfegyverektől.
Ezután szemtanúkkal készített interjúk következtek, melyek nagy részét a briliáns színész, Joseph Cotten alakította. A szemtanúk elmesélték, hogy fényes tárgyakat láttak landolni, melyekből undorító teremtmények bukkantak elő, és sugárfegyvereikkel emberek ezreit pusztítottak el. Az is elhangzott, hogy az idegeneket nem lehet megállítani.
Természetesen a dráma csúcspontján megszólalt maga az Egyesült Államok elnöke is, akit Welles társulatának egyik színésze alakított. Ő is megnyugtatta az embereket, és az ok nélküli pánik veszélyére hívta fel az amerikaiak figyelmét.
A műsor azzal végződött, hogy a bemondó a CBS felhőkarcolójának tetejéről azt kiabálja:
- Istenem! Már Manhattant is elfoglalták.
A lázas kommentár elfojtott sikolyba veszett.

Pánikhullám

Ekkorra már sok hallgató otthagyta a rádiókészüléket. Akik a műsor végéig ülve maradtak, rájöttek, hogy mindez csak egy rádiójáték volt. A többiek azonban teljesen pánikba estek.
New Jerseyben, ahol a marslakók földreszállását először jelentették, az utakat elárasztották a hegyek felé tartók autói. Családok menekültek el otthonaikból. Vizes törülközőket fejük köré csavarva védekeztek az émelyítő gázok ellen, melyekről a rádióban hallottak. A bútoraikat és más értéktárgyaikat teherautókra és autókra pakolták. Kezdetét vette a zűrzavar.
A pánik egyre fokozódott. New Yorkban kiürültek az éttermek. A buszpályaudvarok és taxiállomások zsúfolásig teltek a családjukhoz eljutni próbáló emberekkel. A háziasszonyok a bárokba telefonáltak, hogy ráakadjanak férjükre. A hír pedig egyre csak terjedt.
A tartalékos katonák a parancsnokságokra siettek, hogy önként jelentkezzenek a Föld védelmére. Az Amerikai Haditengerészet katonáit visszahívták a New York-i kikötőben állomásozó hajókra, hogy megvédjék hazájukat a marslakókkal szemben. Los Angelestől Bostonig érkeztek bejelentések a „meteorokkal” kapcsolatban. Az emberi természetet ismerők gondolom nem csodálkoznak azon, hogy jó pár „szavahihető” ember meggyőződéssel állította, hogy látta a marslakókat.
A déli államokban zokogó, hisztérikus asszonyok imádkoztak az utcákon. Országszerte emberek rohantak a templomokba, hogy közöljék a hírt az istentiszteleten résztvevő gyülekezettel. Valaki öngyilkosságot kísérelt meg.
Az újságok és rádióállomások telefonközpontjaiban izzottak a vonalak, ám a CBS stúdióban meglepő módon senki sem tudott a kialakult pánikról. Wellest és Cottent ugyan értesítették a beérkező telefonhívásokról, Cotten azonban így reagált:
- Ez csak néhány bolond lehet.

Ez Amerika!

A műsor vége felé két rendőr jelent meg a stúdió hátsó bejáratánál. Amikor rájöttek, hogy rádiójátékról van szó, ottmaradtak, hogy végighallgassák, aztán szó nélkül elmentek.
Welles másnap reggel értesült lelkes igyekezetének eredményéről. Amikor elindult lakásáról, nevét a New York Times épületének villogó neon hirdetőtábláján látta: „Orson Welles pánikot keltett.”

Megvette az újságokat, és elolvasta a főcímeket. A New York Herald Tribune-ban így fogalmaztak: „Ezreket félemlített meg a Marsról érkező támadásról szótó rádiójáték”, a New York Times pedig így írt: „Pánikban a rádióhallgatók: sokan elhagyták otthonaikat, hogy elmeneküljenek a marslakók gáztámadása elől”.
Wellest kemény bírálatok érték meggondolatlan cselekedetéért, mellyel a becslések szerint az amerikaiak felét rémületbe taszította. Az újságok elmarasztalták felelőtlensége miatt, volt aki egyenesen bűncselekről beszélt.
Emberek tucatjai indítottak pert a CBS ellen; a kártérítési igény összege elérte a 750 ezer dollárt. Ám végül az összes vádat elejtették, és a CBS vezetői - akik már el is feledkeztek arról, hogy néhány napja még Welles műsorának megszüntetését fontolgatták - vállon veregették egymást, és büszkék voltak Amerika legnépszerűbb színészére. A Mercury Színház hallgatóinak száma jelentősen nőtt, hamarosan szponzorokat is találtak.
A rádió történetének legnagyobb beugratása végül is kifizetődött.