Szívszorító, hogy nem ismerhetik az anyukájukat...

Decemberben meghalt egy édesanya Hajdúszoboszlón, miután életet adott három babájának. A Tündérkör Alapítvány indította el az adománygyűjtést, most pedig megmutatták a kicsiket. 

'És itt vannak ők a 'NEMZET HÁRMASIKREI' ahogy ígértük.

Mira, Léna és Milán jól van. Alig pár hete, hogy kint vannak a kórházból, de súlyuk a normálisnak megfelelően gyarapszik. Esznek, isznak és hatalmasakat alszanak, étvágyuk is fenomenális. Nemrégen felvették a kötelező oltások egyikét is mely különösebb gondot nem okozott. Nevelésükben, gondozásukban hatalmas szerepet játszik mindkét család, hiszen felváltva amolyan ügyeleti rendszerben, egymást váltva segítenek Tamásnak. Igazán jó babák az apuka állításai szerint. A családfő jelenleg telekvásárláson is gondolkozik, mert még nem eldöntött, hogy épít e vagy házat vesz a család hiszen mérlegelni kell. A költséghatékonyságot, praktikusságot és az infrastruktúrát is latba kell vetni aminek természetesen fő kedvezményezettjei maga a 3 csoda lesz. Természetesen az apuka állja a sarat és növekszenek a kicsik. ....jelentkezünk még' - posztolta Facebookjára a Tündérkör Alapítvány

A hármas ikrek 32 éves édesanyja a terhesség 32. hetében egészséges babáknak adott életet. A császármetszést követően azonban (vélhetően) a HELLP-szindróma következményeibe belehalt. Január 3-án temették el.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!